A tűlevelű örökzöldek közül a lucfenyőn és az ezüstfenyőn tavasszal találkozhatunk a lucfenyő vagy más néven ezüstfenyő-levéltetűvel (Elatobium abietinum). Az egyik legjelentősebb lombkártevőként tartjuk számon, amely főleg enyhe telek után, túl száraz vagy nedves és huzatos helyen veszélyezteti elsősorban a fent említett két fenyőfajt. Esetenként előfordulhat azonban jegenye- és duglászfenyőn is. A kártevő döntően tojás alakban telel, amelyből tavasszal kelnek ki a kis lárvák. Szűznemzéssel szaporodva a kifejlett egyedek számos utódnak adnak életet, melyek szívogatásukkal komoly kárt okoznak. Kezdetben sárga foltosodás, majd az idősebb tűlevelek teljes elsárgulása, barnulása, nyár elejére pedig erőteljes hullása következik be. A fiatal leveleket – a levéltetvek többségével ellentétben – nem támadja, a károsítás jellegzetesen az idősebb, illetve a korona belső, alsó részén található levelekre terjed ki. A kb. 2 mm-es, zöld színű tetvek szívogatása miatt csökken a fotoszintetizáló felület, amely nagymértékben hozzájárul a fák kondicionális leromlásához. A lucfenyő levéltetű szerencsére nem minden évben jelentkezik tömegesen, ha pedig mégis jelentős károsításra van kilátás, akkor is megfelelően védekezhetünk ellene. A megelőzés során a legfontosabb a megfelelő tápanyag- és rendszeres vízellátás (szükség esetén télen is) biztosítása a fenyő számára. A növényvédelmi kezelés szükségességéről az ősszel és tavasszal végzett rázogatás ad felvilágosítást. Ez azt jelenti, hogy ezekben az időszakokban rendszeresen, erőteljesen ütögessük meg a fenyő belső ágait, és amennyiben az alá tartott enyves, fehér papírlapon több levéltetvet is találunk, indokolttá válik a védekezés. A permetezés fagymentes napokon, márciustól május végéig, illetve októbertől decemberig végezhető.  Permetezésre a hajtásnövekedés megindulása előtt használható a Vektafid A, vegetációs időben pedig a Decis 2,5 EC, az Actara 25 WG. Ezek szabadforgalmú készítmények. A II. forgalmi kategóriájú szerek közül pl. a Bi 58 EC, a Danadim Progress és a Mospilan 20 SP jöhetnek számításba.

A közönséges lucfenyőn és annak egyes rokonain (Picea spp.) gyakran találkozhatunk a lucfenyő-gubacstetvek kárképével. Az egyik legelterjedtebb faj a sárga lucfenyő-gubacstetű (Sacchiphantes abietis). Ez a kártevő lárva alakban a rügyek tövénél telel. Többszöri vedlés után végül április elejére fejlődnek ki az első nőstények, melyek testét viaszos bevonat fedi, így szabad szemmel is észrevehetők. Az általuk lerakott tojásokból kikelő lárvák a rügypikkelyek közé húzódnak, és szívogatásuk hatására gubacsképződés indul meg. Ennek hatására az újonnan növő hajtások hamar elsatnyulnak, majd elszáradnak. A duzzanatok kezdetben zöldek, zártak, bennük további tetvek fejlődnek ki. Nyár végére az ananászra emlékeztető gubacsok kb. 2-3 cm nagyságúak lesznek, megbarnulnak és felnyílnak (képen), a kirepülő tetvek pedig tojásaikat ugyanarra a fára vagy a közelben lévő lucokra rakják, amelyekből rövidesen kikel az áttelelő lárva. Más lucfenyő-gubacstetű fajok gubacsai kicsit másképpen néznek ki, és – gyapjastetűként a hajtásokon szívogatva, gubacsot nem képezve – a vörösfenyőt, illetve a duglászfenyőt károsítják. A lucfenyő-gubacstetű fajok elleni legjobb és egyben leghatékonyabb védekezési mód a zöld gubacsok időben, még felnyílásuk előtt történő eltávolítása. Ennek optimális időszaka májustól júliusig terjed. Ha mindezt a szomszédokkal összehangoltan végezzük, az eredmény messzemenően jobb lesz. A vegyi védekezésnek csak addig van értelme, amíg a lárvák nem húzódnak be a gubacsokba. Permetezésre az ezüstfenyő levéltetű elleni szerek használhatók. A lucfenyő-gubacstetvek gyérítésével jelentősen mérsékelhető a közelben lévő vörösfenyők és duglászfenyők tetűvel való fertőzöttsége, de szükség esetén ezek a fajok is kezelhetők az említett megfelelő készítményekkel a nyugalmi állapotban, illetve a vegetációs időszakban nyár elejéig.

A jegenyefenyőkön (Abies spp.) a hajtástetvek okozhatnak kárt. A jegenyefenyő-hajtástetű (Dreyfusia nordmannianae) kárképe a fiatal hajtások, tűlevelek tavaszi torzulása, visszahajlása, majd sárgulása és elszáradása. A tetvek kb. 1 mm nagyságúak, sötét színűek, nyáron pedig viaszos bevonat is megjelenik. A közönséges jegenyefenyő-hajtástetű (Mindarus abietinus) kb. 2 mm-es, zöld színű, testét fehér viaszréteg borítja. Kárképe szintén a szívogatás miatt bekövetkező hajtástorzulás, illetve a kiválasztott ragacsos mézharmat, melyen korompenész telepedhet meg. A növényvédő szeres kezelést – szükség esetén – a tetvek észlelésekor végezzük el.

A fenyő-takácsatka (Oligonychus ununguis) polifág faj, számos tűlevelű veszélyes károsítója lehet különösen meleg, száraz években. Elsősorban az alultáplált, sínylődő lucfenyőt és a borókát támadja. A vöröses színű lárvák és kifejlett egyedek szívogatása következtében a levél kifakul, majd elszárad. Ezenkívül – a takácsatka kárképéhez hasonlóan – finom, pókhálószerű szövedékképződés is megfigyelhető. Az atka elleni védekezés alapja a megelőzés, azaz a megfelelő helyre történő ültetés, a sűrű növényállomány kerülése, és a növények optimális víz- és tápanyagellátása révén azok jó kondícióban tartása. A nyugalmi időszakban, Vektafid A-val végzett kezelés a levéltetvek irtása mellett az atkatojások gyérítése szempontjából is kedvező hatású. A tenyészidőszakban, főleg meleg, száraz nyarakon, legyengült növények esetében a Flumite 200, a II. forgalmi kategóriájú készítmények közül pedig a Cascade 5 EC nyújthat védelmet az atkákkal szemben.

 

Oldal: Fenyők növényvédelme
fenyőcsemete, málna fajták - © 2008 - 2024 - fenyok-rabagyarmat.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat